2012. január 31., kedd

Karamell tanfolyam

Vasárnap Monoron részt vehettem egy karamell tanfolyamon. A kurzus reggel 9-től este 5-ig tartott, de én mondom, hogy abban a remek társaságban olyan gyorsan telt az idő, hogy még ebédelni is elfelejtettem... :P 
A tanfolyamot Németh Zoli tartotta, akinek a díszeiről már a tvben is láthattatok egy rövid riportot. Mind Zoli, mind a kurzus többi résztvevői nagyon sokat segítettek, így még teljesen kezdőként is lehetett némi sikerélményem, mikor sok-sok formázás és türelmes várakozás után (na meg Zoli instrukciói segítségével) sikerült megalkotnom egy-egy karamelldíszt. Ugyan messze nem sikerült olyan szépeket formáznom, mint Zolinak vagy a többieknek, de én így is meg vagyok elégedve magammal :) és csak ajánlani tudom ezt a kurzust minden érdeklődőnek. További információért látogassatok el erre a honlapra: http://karamell.lapunk.hu

Néhány kép a tanfolyamról:








2012. január 28., szombat

Káposztás napraforgó

A kép ugyan nem mostani, de ma újra elkészítettem ezt a finomságot. A mai napraforgó elkészítésénél azonban mélyhűtött leveles tésztát használtam, és így alig 10 perc alatt kész is lettem vele, ezután még 25 perc kellett neki, hogy szép aranybarnára süljön. 
Akkor először az eredeti recept, amit a nosaltyn találtam:


Tészta:
25 dkg liszt
1/2 dl napraforgó olaj
1/2 cs élesztő
1,5 dl tej
csipet só
kevés cukor az élesztő felfuttatásához


Töltelék:
1/4 fej káposzta
kevés napraforgó olaj

bors
kevés víz


Tetejére:
tojás a megkenéséhez
lenmag
szezámmag 

Lereszeljük a káposztát, és kevés vizen kicsit pároljuk, majd ha elfőtte a vizet, dinszteljük, mint a káposztás kockánál. Félretesszük.
Ezután megfuttatjuk az élesztőt, és a hozzávalókkal összegyúrjuk.
4 felé vesszük a tésztát, megkelesztjük.
Ha megkelt, egyenként kinyújtjuk a tésztát jó vékonyra (kör alakúra), és megkenjük a megdinsztelt káposztával, és így tovább... rétegezzük, a tetejére tészta kerül, erre már nem teszünk káposztát.
Ha ezzel kész vagyunk, akkor a tészta közepére teszünk egy poharat, és bevagdossuk a pohártól a széléig úgy, hogy 12 db cikket kapjunk. Ezeket a cikkeket 2-szer egy irányba megtekerjük.
Tojássárgával megkenjük. Közepébe lenmagot, a többi részére szezámmagot szórunk.
170°C-ra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük.

A mai verzióhoz, ahogy már korábban is írtam, bolti leveles tésztát használtam, amivel jócskán lerövidítettem az elkészítés idejét. A tésztán kívül mindent ugyanúgy csináltam, ahogy fentebb már le van írva.

2012. január 27., péntek

Piskótatekercs

Az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb süti, mindemellett még nagyon finom is.




Ugyan eddig még nem írtam, de a sütiket mindig légkeveréses sütőben sütöm, ezért ha valaki hagyományos gázsütőt használ, akkor a megadott hőfokokhoz mindig adjon hozzá 20°C-ot. 
És most íme a piskótatekercs receptjét.

8 tojás
8 ek cukor
8 ek liszt
baracklekvár (de bármilyen más lekvárt használhatunk)

A sütőt előmelegítjük 180°C-ra
A tojásokat kettéválasztjuk, majd a fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Ebbe belekeverjük a tojássárgákat, majd a lisztet is. A tésztát sütőpapírral kibélelt gáztepsibe öntjük, majd 15-20 perc alatt készre sütjük. A piskótát kicsit hűlni hagyjuk, majd lefejtjük róla a sütőpapírt, és még melegen feltekerjük. Miután kihűlt a tészta, kitekerjük, megkenjük a lekvárral, majd újra feltekerjük és megszórjuk porcukorral. Tálalás előtt ujjnyi vastagon felszeljük.


2012. január 26., csütörtök

Kakaós lepény

Nagyon finom és gyorsan elkészíthető sütemény. Kérdem én, kell ennél jobb? 
A receptet a nosaltyn találtam.

 

1 tojás
25 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj vagy margarin 
1/4 l tej
4 dkg kakaó 
25 dkg liszt 
1 cs sütőpor

A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, a kakaót és a tej felét. Alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a maradék tejet. Jól kidolgozzuk.
Kivajazott, lisztezett kisebb méretű (kb. 20*25-ös) tepsibe tesszük és előmelegített sütőben közepes hőfokon kb. 25-30 percig sütjük.





2012. január 25., szerda

Barackos túrótorta

Ezt a tortát még tavaly apum szülinapjára készítettem, és olyan jól sikerült, hogy azóta is gyakran emlegeti. :)
A recept a nosaltyról van kisebb változtatásokkal.



A tésztához:  
6 tojás 
5 ek liszt 
1 ek kakaópor 
6 ek cukor 

A krémhez:  
50 dkg túró 
1 citrom 
20 dkg vaj 
20 dkg porcukor 
3 nagy szem barack / barackbefőtt

A díszítéshez:  
15 dkg csoki 
2 ek olaj 


A tésztához a tojásokat  szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgákat kikeverjük a cukorral. A lisztet és a kakaót összeszitáljuk, majd a habot és a lisztes keveréket felváltva óvatosan a cukros sárgákhoz keverjük. Sütőpapírral bélelt 26 cm-es formában előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük (tűpróba). A tésztát rácson hagyjuk kihűlni. 
A krémhez a vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, a citrom levét, majd az áttört túrót. 
Ha a tészta kihűlt, két lapba vágjuk, az alsó lapot megkenjük jó vastagon a krémmel, majd erre a kis kockákra vágott barackot szórjuk. Erre jöhet ismét a krém, majd a másik lap és a torta oldalát is bevonjuk a krémmel. 1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy jól kidermedjen. 
Ha a krém szépen kifagyott, a csokit gőz fölött az olajjal megolvasztjuk, és bevonjuk a torta tetejét. Mivel elég sok kimaradt a krémből, így azzal és barackkal díszítettem a tetejét.




2012. január 24., kedd

Sajtos tallér

Tegnap este a húgom kitalálta, hogy szeretne valami sósat enni, és mivel épp nem volt otthon semmi ilyesmi, úgy döntött, hogy sajtos tallért csinálunk. Ilyen  házi készítésű tallért először a barátnőméknél ettem, és apum addig rágta a fülem, míg meg nem kerestem a receptjét a neten ... A receptet végül a nosaltyn találtam, majd a saját ízlésemre formáltam. De csupán a recepttel nem értem volna sokat, mert hát ehhez a nasihoz külön tallérsütőt is be kellett szerezni, ami ugyan eltartott egy ideig, de végül apumnak sikerült az egyik vidéki piacon rátalálnia és azóta is nagy becsben tartom. :) De most lássuk a receptet:




25 dkg  sütőmargarin 
60 dkg liszt 
1 kk szódabikarbóna 
2,5 dl tejföl 
1 tojás
15 dkg reszelt trappista sajt 
6 tk só 
+ chili, köménymag, ...

A hozzávalókat összedolgozzuk, és diónyi golyókat formálunk belőle. Ha nem állna össze, tejfölt tegyünk még hozzá. Előmelegített ostyasütőben aranybarnára sütjük.

2012. január 23., hétfő

Meggyes zebratorta

5 db tojás
25 dkg porcukor
1,25 dl langyos víz
2,5 dl étolaj
1 cs vaníliás cukor
37 dkg liszt
1 cs sütőpor
2 ek kakaó
meggy 

A tojások sárgáját a kétféle cukorral jól kikeverjük. Kavargatva kanalanként 
hozzáadjuk a vizet és az olajat. A sütőporral elkevert lisztet is szép lassan beledolgozzuk, végül pedig a kemény habbá felvert tojásfehérjéket is óvatosan beleforgatjuk.
A tésztát megfelezzük, egyik felébe beleszitáljuk a kakaót. Egy 26 cm-es tortaformát sütőpapírral kibélelünk. Az aljába középre teszünk két kanál fehér tésztát. (Nem kell elkenni!) Majd a fehér tésztára két kanállal teszünk a kakaós tésztából. Ezt a kanalazást addig kell folytatni, míg van a tésztából. A tészta tetejét megszórjuk meggyel, majd kicsit belenyomkodjuk.
180ºC-ra előmelegített sütőben, 45-50 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e.

Az alapreceptet ez esetben is a nosaltyn találtam, bár most azért, hogy változatosabb legyen, megszórtam meggyel. A végeredmény egy omlós sütemény, amit ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor a már korábban megosztott kakaós kuglófot említeném.  

2012. január 22., vasárnap

Hartyáni krémes


Tésztához:
25 dkg liszt
10 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 tojás
0,5 dl tej
1 cs sütőpor
1 csipet só
kakaó
Krémhez:
10 ek liszt
2 cs vaníliás cukor
1 l tej
20 dkg margarin
4 ek porcukor
+ 2 cs babapiskóta, rum


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 180ºC-ra előmelegített sütőben két lapot sütünk belőle.
Közben a lisztből a vaníliás cukorból és a tejből főzött krémet készítünk. Ezután a margarint kikeverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük a kihűlt krémet is.
Ezután összeállítjuk a süteményt.
A tepsi aljára kerül az egyik tésztalap, ezt megkenjük krémmel. Erre babapiskótát rakunk, majd meglocsoljuk rummal. A babapiskótára ismét krémet kenünk, majd rárakjuk a másik tésztalapot.
A tetejét porcukorral megszórjuk és egy napig állni hagyjuk a süteményt.

2012. január 21., szombat

Rizskoch

2 bögre rizs
2 bögre tej
2 bögre víz
1 kiskanál só
2 cs vaníliás cukor
8 ek cukor
15 dkg margarin
6 tojás

Tepsi kikenéséhez:
vaj + zsemlemorzsa

A rizst alaposan megmossuk, majd fazékba öntjük és hozzáadjuk a tejet, a vizet, a sót, a vaníliás cukrot és a cukrot. Ezt összefőzzük. Picit hűlni hagyjuk, majd belekeverjük a margarint, a tojássárgáját és a kemény habbá vert tojásfehérjét.
Egy tepsit kivajazunk és megszórjuk zsemlemorzsával, majd beleöntjük a masszát és 170ºC-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.
A rizskókot tálalhatjuk lekvárral vagy ahogy most én tettem, egy lábasban felkockázott almát egy kis mézzel pár perc alatt puhára főztem.


2012. január 20., péntek

Cseresznyés pite

Ezt a sütit is a nosaltyn találtam, és nálunk olyannyira kedveltté vált, hogy nyáron volt amikor heti 3-szor is meg kellett sütnöm. :)

½ kg cseresznye
25 dkg cukor
1 kis doboz tejföl
1 cs vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
30 dkg finomliszt
1 cs sütőpor
3 tojás

A gyümölcsöt kimagozzuk, és kisebb darabokra vágjuk. Szűrőbe tesszük, hogy kicsit lecsepegjen. A sütőt előmelegítjük 170°C-ra.
A 3 tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. Hozzáadjuk a kis doboz tejfölt, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a lisztet és a sütőport. Jó alaposan összedolgozzuk.
Utána a 3 tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk az előzőleg összeállított masszához.
A tepsibe sütőpapírt teszünk. Beleöntjük a masszát, és a tetején egyenletesen eloszlatjuk a lecsepegtetett gyümölcsöt. Kb. 25 perc alatt készre sütjük.



2012. január 19., csütörtök

Kókuszkocka




Tésztához:

60 dkg cukor

2 tojás

12 dkg margarin

6 ek méz

42 dkg rétesliszt

42 dkg finomliszt

2 cs sütőpor

4 dl tej

Mázhoz:

38 dkg margarin

50 dkg cukor

12 ek tej

10 dkg kakaó

2 cs kókuszreszelék

 

A cukrot a tojással, a margarinnal és a mézzel habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Az egészet jól elkeverjük a tejjel. A tésztát tepsibe öntjük és 180ºC-ra előmelegített sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
Míg a tészta hűl, elkészítjük a mázat. Ehhez a margarint, a cukrot, a tejet és a kakaóport összemelegítjük.
A tésztát kockára vágjuk és villa segítségével a mázba mártjuk, majd meghempergetjük a kókuszreszelékben.

2012. január 18., szerda

Créme brulée

Mielőtt nyáron elindultam volna Franciaországba, megfogadtam, hogy minél több helyi specialitást megkóstolok. Persze az igazi créme brulée-t se hagyhattam ki, és én mondom, nagyon fincsi volt. Amint hazaértem, rögtön meg is csináltam a saját créme bruléemet egy nosalty-s recept alapján. Igaz ekkor még nem volt szakácsfáklyám, így a sütőben égettem a tetejére a cukrot, de azóta sikerült beszereznem egyet. Csak ajánlani tudom, mert teljesen más, ha csak sütőben vagy ha szakácsfáklyával végezzük el az utolsó simításokat.
És most íme a recept:




2,5 dl habtejszín
1 dl tej
10 dkg kristálycukor
½ vaníliarúd
3 tojássárgája
½ tojás fehérje

A tejszínt, a tejet és 25 g cukrot a vaníliarúddal együtt felforraljuk. Közben egy másik tálban a tojássárgákat és a tojásfehérjét 25 g cukorral elkeverjük.
A felforralt tejből a vaníliarudat kivesszük, majd a tojásos keverékhez öntjük. A meglehetősen folyékony állagú krémet 4 szuflétálkába öntjük. A tálkákat egy magasabb falú tepsire helyezzük, a tepsit a tálkák feléig felengedjük vízzel.
150ºC-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsül. Akkor kész, amikor a krém közepe is szilárd. Miután a tálkák kihűltek, fogyasztásig lefóliázva hűtőben tartjuk. Tálalás előtt 50 g cukrot egyenlőképpen elosztunk a négy tálka tetején, és karamelizáló pisztollyal vagy forró grillsütőben karamellizáljuk a cukrot. Azonnal fogyasztjuk.