2012. november 1., csütörtök

Mini marcipános, mascarponés csokitorta

Tegnap elkészítettem a mascarponés csokitorta kistestvérét, amit mini marcipános, mascarponés csokitortának kereszteltem. :)


Piskótához:
3*2 tojás
3*2 ek cukor
3*2 ek liszt

Krémhez:
125 ml tejszín
200 g étcsoki
250 g mascarpone 

+ marcipán

Díszítéshez: 
kakaópor
fehér csokival töltött roletti
marcipán + olvasztott étcsoki

Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt feltesszük főni, majd miután felforrt, elzárjuk alatta a gázt és beletördeljük a csokit és az egészet addig keverjük, amíg teljesen egynemű nem lesz, majd hűlni hagyjuk. Közben habosra keverjük a mascarponét és hozzáadjuk a kihűlt ganache krémet (csoki+tejszín).
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a sárgákat, majd a lisztet. A masszát egy 18 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Ezt a műveletet még kétszer ismételjük meg, hogy 3 lap piskótát kapjunk.
A marcipánból 2 akkora kört nyújtunk mint a piskóta. Mikor kihűlt a piskóta, egy tálcára elkezdjük rétegezni piskóta-krém-marcipán-piskóta-krém-marcipán-piskóta-krém sorrendben. A torta oldalát kirakjuk rolettivel, majd kötünk köré egy szalagot, a tetejét pedig megszórjuk kakaóporral, illetve sima és csokiba mártott marcipángolyókkal díszítjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése