2012. február 26., vasárnap

Túrós piskóta

Apum kívánságára készítettem hétvégén ezt a sütit. :)


Piskóta:
8 tojás 
8 ek cukor
8 ek liszt

Krém:
1 kg túró
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 citrom

baracklekvár
csokoládé

Először a piskótához válasszuk külön a tojásfehérjéket a sárgájától, majd a fehérjét 8 ek cukorral verjük kemény habbá. Ehhez hozzákeverjük óvatosan a sárgáját, majd a lisztet is. A tésztát sütőpapírral bélelt gáztepsibe tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Közben a krémhez a margarint habosra keverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük a túrót és a citrom reszelt héját is. 
Miután kihűlt a piskóta és lehúztuk róla a sütőpapírt, a tésztát vékonyan megkenjük baracklekvárral, erre pedig ráhalmozzuk a túrókrémet, majd szép egyenletesen eloszlatjuk. A süti tetejére pedig csokit reszelünk.

2 megjegyzés:

  1. Gondolkoztam mit kellene készítenem a gyerekeknek?
    Van 4 tojásos piskótám sütve, túrót vettem, hogy legyen, de mit készítsek belőle?

    Ekkor elkezdtem keresgélni és ráakadtam a receptre.

    Köszönöm Jetasa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :) Remélem nálatok is legalább akkora sikert arat, mint nálunk :)

      Törlés