2012. szeptember 23., vasárnap

Mascarponés csokitorta

A héten Colors in the kitchen blogjában láttam meg ennek a csokis mascarpone krémnek receptét, és már akkor tudtam, hogy minél hamarabb ki kell próbálnom. Tegnap módom is nyílt rá, hogy kipróbáljam a krémet, mert unokahúgomnak szerettem volna készíteni valamilyen sütit névnapja alkalmából. Igen, tudom, hogy nem szokás tortát sütni egy névnaposnak, de nem tehetek róla, már tortahiányom volt. :)



Piskótához:
3*3 tojás
3*3 ek cukor
3*3 ek liszt

Krémhez:
250 ml tejszín
300 g étcsoki
500 g mascarpone

Díszítéshez:
másfél cs babapiskóta (kb 30 db)
2 cs francia drazsé

Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt feltesszük főni, majd miután felforrt, elzárjuk alatta a gázt és beletördeljük a csokit és az egészet addig keverjük, amíg teljesen egynemű nem lesz, majd hűlni hagyjuk. Közben habosra keverjük a mascarponét és hozzáadjuk a kihűlt ganache krémet (csoki+tejszín).
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a sárgákat, majd a lisztet. A masszát egy 26 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Ezt a műveletet még kétszer ismételjük meg, hogy 3 lap piskótát kapjunk.
Mikor kihűlt a piskóta, egy tálcára elkezdjük rétegezni piskóta-krém-piskóta-krém-piskóta-krém sorrendben. A torta oldalát kirakjuk babapiskótával, majd kötünk köré egy szalagot, a tetejére pedig rászórjuk a francia drazsét.

4 megjegyzés:

  1. Mifelénk szokás névnapra is tortát sütni, a keresztfiamnak én is most sütöttem egyet. Nagyon szép a tortád, biztosan finom is volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igen, nagy sikere volt :) Hát lehet, hogy nálunk is be kéne vezetni ezt a jó szokást... :)

      Törlés
  2. Szia!
    Lehet, hogy butaságot kérdezekm de habtejszín vagy főzőtejszín?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nincs buta kérdés :) Egyébként habtejszínt szoktam a sütikhez használni.

      Törlés