2013. május 21., kedd

Katica torta, avagy mascarponés csokitorta új köntösben :)

Körülbelül fél éve sütöttem meg a Mascarponés csokitortát unokahúgomnak névnapjára, aki az első falat után kijelentette, hogy szülinapjára is ilyet szeretne, csak katica formájút. Hát, lassan, de eltelt az a fél év, az ünnepelt nem kis meglepetésére még emlékeztem a kívánságára, és hétvégén meg is kapta az áhított tortát. Mivel a blog olvasóinak körében a mascarponés csokitortám olyannyira nagy sikert aratott, hogy eddig 1377 (!) alkalommal kerestek rá a receptjére, ezért remélem, hogy ezzel a "felturbózott" változattal is sikerül elnyernem a tetszéseteket. :) 
A katica forma kialakításáért Farkas Vilmosnak tartozok köszönettel, akinek a blogján szebbnél szebb tortákat és süteményeket csodálhattok meg.


Piskótához:
2*8 tojás
2*8 ek cukor
2*5 ek liszt
2*3 ek kakaópor

Krémhez:
250 ml tejszín
300 g étcsoki
500 g mascarpone 

Fondant alá:
250 g margarin
250 g porcukor
2 ek kakaópor

Díszítéshez:
feketére színezett fondant
pirosra színezett fondant
fehér fondant

Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt feltesszük főni, majd miután felforrt, elzárjuk alatta a gázt és beletördeljük a csokit és az egészet addig keverjük, amíg teljesen egynemű nem lesz, majd hűlni hagyjuk. Közben habosra keverjük a mascarponét és hozzáadjuk a kihűlt ganache krémet (csoki+tejszín).
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a sárgákat, majd a lisztet és a kakaóport. A masszát egy sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Ezt a műveletet még egyszer ismételjük meg.
Mikor kihűlt a piskóta, előkészítünk egy nagyobb (jénai) tálat és egy kisebb, esetemben műzlis tálat, majd mindkettőt kibéleljük folpackkal. Ezekre azért lesz szükségünk, mert így alakítjuk ki a katicánk testét és a fejét. Ezután a piskótából a jénai aljára és oldalára piskótát rakunk, amit megkenünk krémmel, majd megint egy réteg piskóta, ... egészen addig rétegezve, amíg be nem telik a tálunk. (arra azért ügyeljünk, hogy a tál tetején piskóta legyen!) A műzlis tálkánál is hasonlóképp járunk el, majd mindkettőt egy pár órára, vagy akár egy egész éjszakára hűtőbe rakjuk.
Miután jól kihűtöttük a tortákat, óvatosan egymás mellé, egy tálcára borítjuk őket, majd bevonjuk a margarinból, porcukorból és kakaóporból kevert krémmel. Azért váltottam erre a margarinos verzióra, mert korábban, mikor a torta saját krémjét kentem a fondant alá, sajnos előfordult, hogy bevizesedett a fondant, ami nem túl szép látvány. :S Szóval miután körbekentük a tortát a margarinos krémmel, a burkolásig újra visszahelyezzük a félkész tortát a hűtőbe.
Először a fekete fondant nyújtjuk akkorára, hogy be tudjuk vele fedni a katica fejét, és a testének egy részét. Ezután kinyújtjuk a piros fondant is, amivel a bogár hátát fedjük be. Ezután jöhet a díszítés! :) Én 18 pöttyöt szaggattam ki a hátára, mivel ilyen idős lett az ünnepeltünk, de ez persze tetszés szerint variálható. Utána kivágtam egy vékony fekete csíkot egyfajta választóvonalnak a piros fondantra, majd fehér és fekete pöttyökből kialakítottam a szemét, egy fehér sodort csíkkal a száját, majd egy piros golyóval az orrát. Minden apróbb elemet egy kevés vízzel "ragasztottam" a tortára. A csápjaihoz egy kevés fekete fondanttal bevontam két fogpiszkálót, és ezt szúrtam a tortába. Körülbelül eddig tart egy alap katica, a további díszítéshez már csak a képzeletünk szabhat határt.

3 megjegyzés:

  1. Szia :) gyönyörűek a tortáid és nagyon egyszerűen írod le, hogyan kell elkészíteni. A fondant elkészítéséere lennék kíváncsi. Köszönöm válaszod előre is és sok szép torta elkészítéséhez kívánok erőt, egészséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszenek, amiket sütök! :) A fondant kezdetben úgy készítettem, hogy felmelegítettem bolti pillecukrot, és hozzákevertem annyi porcukrot, hogy gyúrható "tészta" legyen belőle, majd egy pár órára hűtőbe raktam. Mostanában viszont Kiskukta fondantját készítem, nekem nagyon bevált. Ezt itt találod meg: http://kiskukta.blogspot.hu/2009/08/otletek-tortadekoralashoz.html
      Remélem tudtam segíteni :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a válaszod :) Szombaton ki is próbálom :)

      Törlés