2012. május 28., hétfő

Epres csokitorta

Ezt a tortát szintén szombatra készítettem, a keresztanyum szülinapjára. Mivel emellett még 3 másik torta is volt, ezért ez egy mini torta lett 18 cm-es tortaformában készítve.




Piskótához:
3*2 tojás
3*2 ek cukor
3*2 ek liszt

Csokikrémhez:
1 cs csokis pudingpor
3,5 dl tej
4 ek cukor
125 g margarin

eper

Díszítéshez:
eper
csokilevelek
kakaópor
Először a krémet készítjük el. Ehhez 2 dl tejet felteszünk főni a cukorral, közben a maradék tejben csomómentesre keverjük a pudingport. Miután felforrt a tej, hozzákeverjük a pudingot, majd addig főzzük, míg megfelelő sűrűségű nem lesz. Ha elkészült, hűlni hagyjuk. Mikor kihűlt a puding, az előzőleg habosra kikevert margarinhoz keverjük.
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a sárgákat, majd a lisztet. A masszát egy 18 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Ezt a műveletet még kétszer ismételjük meg, hogy 3 lap piskótát kapjunk.
Mikor kihűlt a piskóta, egy tálcára elkezdjük rétegezni piskóta-krém-eper-piskóta-krém-eper-piskóta-krém sorrendben. A torta oldalát megszórjuk kakaóporral , majd a tetejét a előre elkészített csokilevelekkel és eperrel díszítjük.
A csokilevelet a csokileveles csokitortánál leírtak szerint készítjük el, tehát veszünk 15-20 nem permetezett levelet, és bevonjuk két rétegben jó minőségű csokival. A legjobb, ha egy egész éjszakát hagyjuk dermedni a csokit, majd másnap óvatosan lehúzzuk róla a levelet.

6 megjegyzés:

  1. Huh, oh, meg még ilyen felkiáltások szép sorban. Ez valami gyönyörű lett és biztos nagyon finom is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) és örülök,hogy tetszik... az ízére se volt panasz, az utolsó morzsáig elfogyasztottuk :P

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki, és milyen finom lehetett! Biztos örült neki a keresztanyukád. :)

    VálaszTörlés
  3. Na ezzel végleg levettél a lábamról. Veszélybe kerül a diétám, ha sokat járok hozzád :)))) Minden elismerésem, nagyon ügyes vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy vagyok vele, hogy néha rám fér egy kis csokis kényeztetés... :)

      Törlés